3 éve...

...ilyenkor már javában túl voltam a szülésen és örültem Jázminnak :) Ma 3 évvel később nem az érkezésének örülhettem, hanem meg kellett tanulnom elengedni (ez volt az első ovis nap).

Persze járt Ő már bölcsibe, de az ovi valahogy olyan nagylányos dolog, már nem baba, hanem egy érett hölgy akinek:

- elképzelései vannak a világról, de leginkább arról, hogy milyen cipőt vegyünk neki :)

(Véletlenül se volt hajlandó azokat a kevésbé csilli-villiket (de ízlésesen szépeket, kényelmeseket, lábbarátokat stb) felpróbálni amiket mi találtunk. Bezzeg a különféle villogó talpú hercegnős, kittys stb "gyönyörűségeket" még magától is felhúzta a lábára. felőlem mondjuk kaphatna olyat, de Gergőt nem lehet meggyőzni (hiába kerül fele annyiba, mint amit ő választ. Meg értem az álláspontját ugyan, hiszen a superfit, siesta stb sokkal jobb, de Jázminnak örömet szerezni még ennél is ;) és nem hiszem, hogy egy ilyen cipő akkora károkat okozhatna a lábfejlődésében))

-saját önálló kis élete van, aminek már nem mindig vagyunk a részesei (és ez így van jól), de mégis nehéz.

-aki szorong, hogy túl sok változás éri mostanában. (úgy néz ki az ovi+tesó dolog az esti elalvásnál csapódik le, illetve elkezdte szopni az ujját, pedig ilyet korábban soha nem csinált)

-de egyben nagyon boldog és büszke arra, hogy ovis lett és van saját jele, zsákja, polcai stb

-és aki kijelentette, hogy az oviban a spenót nagyon finom , ugyan a főzelék túl meleg a tojás meg túl hideg volt (de azért 2X is kért, holott itthon vagyis Gergőéknél, mert én nem főzök spenótot még megkóstolni se volt hajlandó)


Íme egy akkor és most fotó:

2007.09.06 8 óra után egy kicsivel



2010.09.06 valamikor 8 óra után:

Nagyon sok boldog születésnapot drága kicsi Jázmin.